Keresés eredménye
Az én Pécsem
Pécsett születtem, 37 éves koromig koptattam város utcáit. Ott jártam iskolába, ott végeztem el az orvosi egyetemet, ennek gyermekklinikáján dolgoztam 13 éven át Kerpel Fronius Ödön vezetése alatt, ott házasodtam meg, ott született mind a három lányunk. Ismertem a város minden zugát, rengeteg lakóját. Sok-sok barátunk volt, remek kollégákkal dolgozhattam. Még meglévő barátságaink is jórészt abban az időben ...
A gyerekgyógyászat egészen fantasztikus siker szakma
A Magyar Gyermekorvosok Társasága a 2011. évben Bókay János-emlékérmet adományozott Blatniczky Lászlónak, ezzel ismerve el a gyermekgyógyászat és a gyermek diabetológia terén évtizedek óta végzett odaadó munkáját. A díjat Pécsett, az MGYT Nagygyűlésén vehette át a Szent János Kórház Budai Gyermekkórház részlegének főorvosa, akit ebből az alkalomból kérdeztük a szakmai múltjáról, a szakma szépségeiről ...
A napsugaras szakma
A gyermekorvoslás felemelő hivatás. Alábbi körkérdésünkben a pécsi gyermekgyógyász kongresszus alkalmából gyermekorvosok vallanak arról, miért és hogyan választották az orvoslásnak ezt, a legszebb területét....
Beszámoló az MGYT 55. Nagygyűléséről
A Magyar Gyermekorvosok Társasága (MGYT) évente megrendezett, 55. Nagygyűlésének Pécs adott otthont, a PTE Gyermekgyógyászati Klinika szervezésében, 2011. szeptember 1-3. között. Az idei kongresszus tudományos programját Prof. Dr. Méhes Károly akadémikus, a pécsi Gyermekklinika korábbi igazgatója születésének 75. évfordulója emlékének ajánlották a szervezők, mellyel hagyományt is szeretnének teremteni, azaz hogy ...
Fontos az újszülöttek és a csecsemők természetes táplálása
Az anyatej a csecsemő fontos tápláléka. Nemcsak minőségével, hanem kalóriatartalmával is biztosítja az optimális növekedést és fejlődést. Az anyatej olyan összetevők elegye, amelyek az energia és tápanyag (zsírok, laktóz, fehérjék) optimális bevitele mellett a szervezet védekező rendszerének erősítésében is jelentős szerepet játszanak. A szoptatás számos betegséggel szemben védelmet nyújt, mind a gyermek ...
A gyermekorvos - Interjú Prof. Dr. Czinner Antallal
Az ember úgy képzeli el a gyermekorvost, amilyen ő. Csendes, szerény, mosolygós, barátságos. A gyerekek nem félnek tőle, a szülőket pedig megnyugtatják kedves szavai. Már az édesapja is gyermekorvos volt, ő maga hosszú évtizedeket töltött gyógyítással. Mindig is közösségi ember volt, kollégái, munkatársai kiemelik, mennyire segítőkész. Kedveli a klasszikus zenét, a szép könyveket. A gyermekeim és én a ...
Lendületben a feltérképezetlen utakon
Talentum- és Lendület-díjjal honorálták idén dr. Fekete Andrea szakmai munkáját. A Magyar Tudományos Akadémia Lendület Fiatal Kutatói Programja keretében a nyertes szakemberek ígéretes kutatási programokra alapíthatnak új kutatócsoportokat. A SOTE 1. számú Gyermekklinikájának munkatársával beszélgettünk....
Rövidesen elfogynak a gyerekorvosok, a rendszer összeomolhat
Az itthon tevékenykedő 1572 gyermekorvos átlagéletkora 56 év - erre a körülményre és az utánpótlás hiányára hivatkozva a gyermekorvosok egyesülete arra figyelmeztet, 10 év múlva nem lesz, aki idehaza a gyermekeket gyógyítsa. Dr. Fazekas Özséb, az orvosi kamara megyei elnöke szerint az egészségügyi ellátás sokkal hamarabb összeomolhat....
Tíz év múlva nem lesz gyermekorvos Magyarországon
Tíz év múlva nem lesz, aki a magyar gyermekeket háziorvosként ellássa - nyilatkozta az InfoRádiónak a Házi Gyermekorvosok Országos Egyesületének elnöke az állampolgári jogok országgyűlési biztosa által szervezett Beteg-gyermek-jogok című konferencia szünetében.
Elöregedőben lévő rétegről van szó: az országban dolgozó 1572 gyermekorvos átlagéletkora 56 év - mondta az InfoRádiónak Huszár András, aki kiemelte:...
Természetes módon a kellemetlen nyaralótárs, a szemölcsfertőzés ellen
Beköszöntött a nyár és hamarosan megkezdődik a strandszezon. Ez azonban nem csak azt jelenti, hogy több időt töltünk majd pihenéssel, hanem azt is, hogy fokozottabban leszünk kitéve a szemölcsfertőzés veszélyének és nyáron többet is törődünk az efféle szépséghibákkal. A nyári hónapokban a víz ugyanis nemcsak felüdülést jelent, de igen jó közvetítő közege is számos baktériumnak és vírusnak: a fürdőzés ...
Vaskalapos házirend a beteglátogatásra
Szigorították a látogatási rendet a miskolci megyei kórház gyermek-egészségügyi központjában....
„Összefogással a méhnyakrák ellen” prevenciós program
Az „Összefogással a méhnyakrák ellen” prevenciós program célja, hogy minél több lány és nő tisztában legyen a méhnyakrák kockázataival és a megelőzés lehetőségeivel....
Lehet, hogy unokáink csak hírből hallanak az orvosokról
Az egy háziorvosra jutó betegek szempontjából jól áll a dél-dunántúli régió, ám az egyes megyék között számottevő különbségek mutatkoznak a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) frissen kiadott felmérése szerint. Baranya megyében például csupán a települések 28 százalékában van háziorvos, míg ez az arány Tolna megyében 51 százalék....
Szíves tájékoztatásul itt olvasható a MOTESZ Tagtársasági Hírlevele
A Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége (MOTESZ) folyamatosan törekszik arra, hogy élénkítse a tagegyesületeivel való kapcsolatát, hogy nagyobb rálátást kaphasson a társaságokat és a szakmát igazán foglalkoztató kérdésekre, problémákra.
...
A "Vidám Zsiráfok" a budapesti állatkertben találkoztak
2011. január 12-én a Fővárosi Állat- és Növénykertben mutatkozott be a
"Vidám Zsiráf Klub" országos beteghálózat, amely immár Magyarország 15
városában várja az atópiás ekcéma miatt kezelt gyermekeket és szüleiket.
A mára már jól kezelhető tünetegyüttes, örökletes hajlam alapján
létrejövő krónikus, hosszan tartó gyulladásos bőrbetegség, amelyre
száraz, viszkető bőr, továbbá gyulladásos ...
A gyermekellátásban dolgozók kitüntetése
2010. október 23-a, nemzeti ünnepünk alkalmából a gyermekellátásban dolgozók közül is többen kaptak kitüntetést. Ezúton gratulálunk és köszönjük a gyermekekért végzett munkájukat! ...
Mobil EEG-készülék a Gyermekintenzívnek
Mobil EEG-készüléket adományozott a budapesti ESZSZK Szent László Kórház Gyermekintenztív Osztályának a Generali biztosító, miután idén tavasszal ellopták a korábban használt gépet....
Mi lesz veled gyermekorvoslás?
Az MGYT nagygyűlése előtt a Promenade Kiadó arról kérdezte az egészségpolitika, illetve a gyermekgyógyász szakma képviselőit, hogy milyen perspektívát látnak a gyermekorvoslás előtt. (Ezeket a véleményeket nyomtatásban már olvashatták a nagygyűlésre megjelentetett Kongresszusi Hírek című kiadványban.)
Íme!...
DEMO design és egészség modell
A DEMO - Design és Egészség Modell -, egy olyan egyedülálló kezdeményezés, melynek fő célja, a design-nevelésében meglévő űr betöltése, a vizuális kultúra hagyományainak, és legfrissebb eredményeinek közvetítése. ...
Plüss tigris - csak a szerencsésnek
Az MGYT internetes honlapjának gondozója, a Promenade Kiadó standjánál Esztergomban arra is lehetőség nyílt, hogy a tagok megújíthassák adataikat a Társaság website-jának teljes körű használatához. Kiadónk, hogy a sokszor pokolba kívánt, de szükséges adminisztrációhoz kedvet csináljon, egy plüss tigrist ajánlott fel sorsolásra.
„Tigris” Szegedre került: Prof. Dr. Pintér Sándorhoz, illetve unokáihoz. Az ...





