A napsugaras szakma

Gyerekeken segíteni a legjobb

Orvosnak lenni hivatás. Segíteni jó, gyerekeken segíteni pedig még jobb. Ha az ember mint nő orvosként dolgozik, és édesanya is lesz, ösztönösen benne van a gyerekek iránti szeretet és gondoskodás, vagyis mások gyerekén is szeretne segíteni. Gyermekorvosként rengeteg kedvességet kapok nap mint nap, és egész nap játszhatok a gyerekekkel. Ha az ember ott praktizál, ahol él, az utcán, a boltban, a játszótéren mindig azok köszönnek vissza, akiket meggyógyított: látja őket születésüktől fogva kisdedként, iskolásként, kamaszként, majd később már ők is hozzá viszik a saját gyerekeiket. Homeopátiás orvosként az is nagy öröm, amikor a gyerekek bejönnek, és köszönnek: „Szia, doktornéni, megint kapok golyócskát?” Ez a szelíd, gyengéd hozzáállás nagyon sokat jelent számomra, hiszen nemcsak betegséget, hanem beteget is kezelek.
 

Dr. Németh Zsuzsanna csecsemő- és gyermekgyógyász, homeopátiás szakorvos
 

A szívem a gyerekek felé húz

Tulajdonképpen mióta az eszemet tudom, gyermekorvos szerettem volna lenni. Már akkor is teljesen egyértelműnek tűnt a válasz, amikor kiskoromban valaki megkérdezte, mi leszek, ha nagy leszek, és később is igazolva láttam minden várakozásomat. Szolnokon, a megyei kórházban kezdtem praktizálni, némiképp a mélyvízben, bár segítséggel. A koraszülött osztályon dolgoztam először, vagyis a legkisebb babákkal kellett élesben foglalkoznom. Mindenki nagyon kedvesen fogadott, csakis pozitív emlékeim vannak. Ma már felnőtteket is gyógyítok, de a szívem elsősorban a gyerekek felé húz, bár természetesen más hozzáállást kíván meg a két korosztály. Egy gyerek sokszor nem mondja el pontosan a gondjait, a tüneteit, így néha nehezebb az ember dolga, de nagyon lehet őket szeretni: csodálatos az a folyamat, amelynek során az orvos megszerzi egy gyerek bizalmát. Egyébként pedig köztük is ugyanúgy vannak könnyebb és nehezebb esetek, mint a felnőttek körében.
 

Dr. Kaszó Beáta csecsemő- és gyermekgyógyász, gyermektüdőgyógyász


A fiam érkezése döntött

Eredetileg sebészeti vagy belgyógyászati pályára készültem, ám éppen akkor született meg az első gyermekem, amikor választanom kellett. A fiam érkezése volt tehát az, ami eldöntötte a kérdést, és ezt a döntést azóta sem bántam meg. Tisztán emlékszem, amikor annak idején az egyetemen az első gyermekgyógyászati előadáson Schuler professzor azt mondta: a gyermekorvosi pálya napsugaras szakma, a gyermekorvosok tovább élnek, tovább dolgoznak. Ő is rendel mind a mai napig… Egy idősebb, a szakmából már valamelyest kiábrándult kolléga pedig egyszer némiképp végletesen fogalmazva azt mondta: a felnőttek büdösek, bagóznak, hazudnak és táppénzcsalók, a gyerekekre azonban egyik sem jellemző ezek közül. Gyerekeket gyógyítani jó dolog, és ha betegek, fokozottan nagy szükségük van a segítségre.
 

Dr. Sós Iván gyermekgyógyász, gyermekneurológus


A gyermekek őszinték

A gyerekek és a szakma szeretete egyaránt közrejátszott abban, hogy gyermekorvos lettem: hatodéves koromban kerültem egy gyermekosztályra, és nagyon megszerettem. Ami az emberi oldalt illeti, a felnőttek gyakran túl sokat beszélnek, dezinformálnak, nem azt a panaszt mondják el, ami igazán lényeges lenne, a gyerekek azonban teljesen őszinték. És természetesen az orvosnak is teljesen őszintének kell lennie velük, sosem szabad becsapni őket: például ha megkérdezik, kapnak-e szurit, nem mondhatom nekik még a vizsgálat előtt azt, hogy nem. Ehelyett el kell nekik magyarázni, hogy miért kapnak injekciót, amennyiben az szükséges, és így tovább. Soha, egyetlen pillanatig sem bántam meg, hogy gyermekorvos lettem, de lassan én is befejezem a szakmát, tíz éven belül pedig az egész gyermekgyógyászati szakma kihal. Legutóbb például Siófokon vettem részt egy szakmai konferencián, és gyakorlatilag csak annak nem volt ősz a haja a résztvevők közül, aki festette… Mindez nem fenyegetés vagy túlzás, hanem a szomorú valóság. Ezen a területen nem az elvándorlás, hanem a képzés hiánya jelenti a fő veszélyforrást.
 

Dr. Székely Sándor csecsemő- és gyermekgyógyász